Felmérés+dokumentáció készítés 10 nap alatt!
Az eladás előtt derül ki, hogy nem tisztázottak az arányok, ami akadályozza az értékesítést.
A közös használatú részeknek is pont annyi az adó alapja mint a gazdasági használatú helyiségeké. Ez aránytalan. Alig marad valami a bérleti díjakból…
Az építés alatt még nem volt fontos, azonban itt a vevő és foglalózna… de mire?
A régi okirat hibái miatt elhúzódik a folyamat és nő a költség.
A lakások összenyitása és átalakítása miatt nehezen tisztázhatók a pontos területi adatok.
A társasház hasznosításnak és tulajdonjogi kezelésének mára már kihagyhatatlan eszköze a pontos felmérés és dokumentálás.
Milliméter pontos adatok az épület minden szegletéről lézerszkennerrel.
A technológia és a térképészeti tapasztalatok találkozása.
Földhivatali dokumentáció, ponstos alaprajzokkal 10 napon belül elkészül.
Folyamatos tájékoztatás és naprakész ügyfélszolgálat.
Az új társasházak alapítása és a meglévő társasházak alapító okiratának módosítása során – 2014 január 1-től kezdődően – a 8/2018 AM rendeletnek megfelelő, digitális alaprajz benyújtása szükséges a földhivatalba.
Az alapító okiratok legfontosabb melléklete az épületek alaprajza, így fontos, hogy az a legnagyobb szakértelemmel és körültekintéssel készüljön el.
Szupercsúcs technológiával működünk, hogy te nyugodtan értékesíthess és épthess. Minimalizált felmérési időt töltünk az ingatlanban.
Új épületek? Bonyolult alakú és elrendezésű helyiségek? Nincs egy derékszög sem? Nincs akadály előttünk
Azonnali támogatás minden „társasház” projektben – csak hívd a csapatunkat!
ha mi végezzük a precíziós társasház felmérését
Piacvezető cégek modern és magasértékű, precíziós eszközeit használjuk.
Kipróbált és tesztelt folyamatok az előkészületektől a térképek átadásáig.
Több mint 25 év tapasztalata a felmérésekben és tervezési térképezésekben.
Szeretnéd megtudni, hogyan oldjuk meg az épületek gyors és pontos felmérését? Mindezt részletes, milliméter pontosságú alaprajzokkal?
A lakások és épületrészek felmérése lézerszkennerrel. Nincs kimaradt részlet. Lakásonként kevesebb mint fél óra mérési idővel.
A felmérések alapja a több évtizednyi geodéziai tapasztalat. Nem csak a lakásokat hanem a közös helyiségeket és az épületeket is felmérjük.
A felmérést követően elkészítjük a földhivatali előírások és szabályzatoknak ( 8/2018 AM rendelet) megfelelő részletes dokumentációt. Amely közvetlenül alkalmas földhivatali záradékolást követő tulajdonlapi bejegyzésre.
A feldolgozást digitálisan, dwg formátumban készítjük el. Azonban alkalmazkodunk a megrendelői igényekhez. Ezért az elkészült dokumentációt PDF formában is átadjuk partnereink részére. Valamint -igény szerint- az elkészült pontfelhőt is, amely további belső építész vagy építész tervek alapjaihoz felhasználhatóak.
Jelentősen csökkentve egy későbbi építészeti felmérés díját.
ha mi végezzük a precíziós épületfelmérést
Irodaépületek esetében egy fontos részlet, hogy a bérlők a pontos terület alapján fizzesék a díjak. Kihagyhatatlan részlet a bérbeadó és bérbeveő win-win helyzetéhez. Jelentős mértékben csökkenthető az ingatlan adója a pontosan felmért közös helyiségek ismeretében.
Meglévő társasházak esetében sokszor előforduló pobléma, hogy a rendelkezésre álló területi adatok pontatlanok vagy hiányosak. Amikor új tulajdonviszony alakul ki vagy összenyitnak lakásokat egyáltalán nem mindegy , hogy azok mekkora tulajdoni hényaddal rendelkeznek valójában. Nem mindegy, hogy mekkora terület után fizetnek kommunális adót.
Az újonnan épülő társasházak esetében a kiemlet gyorsaság fontos. Ugyanis mind a vevő és mind az eladó elemi érdeke a tisztázott tuljadoni viszonyok megléte. Számos esetben a beruházó figyelmetlensége következtében maradtak el az átadást követő ingatlanjogi bejegyzések.
Ahol átbeszéljük a rendelkezésre álló információkat és a megrendelői igényeket a helyrajzi számokat és a módosítandó/kialakítandó albetéteket.
A felmérés és rendelkezésre álló korábbi alaprajzok alapján elkészítjük az alapító okirat módosításhoz szükséges alaprajzi mellékleteket, geodéziai dokumentációt.
A földhivatali vizsgálat és záradékolást követően kerül módosításra a változás az ingatlan nyilvántartási adatbázisban. Ehhez alapító okirat és a záradékolt rajzok együttes földhivatali beadása szükséges.
Üdvözölöm a T-Survey geodéziai vállalkozásnál, ahol a precíziós földmérés és térképezés nem csak szakma, hanem szenvedély. Mi, mint elkötelezett, becsületes és magas értékrenddel rendelkező magyar kisvállalkozás, jól ismerjük a kihívásokat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek tervező és építőipari kivitelező partnereink. Törekvésünk a minőségre és az ügyfélközpontúságra a legjobb eredményeket hozza, ám tudjuk, hogy a piac zsúfoltsága miatt nem mindig könnyű észrevehetővé válni.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a modern kori versenyben a jól megtervezett beruházás és a kiviteli terv minősége stratégia kulcsfontosságú. Törekszünk arra, hogy innovatív szolgáltatásaink – mint a légi fotogrammetria, a lézerszkennelés, meder felmérés és domborzati térképeink– a megfelelő ügyfelek elé kerüljenek. Célunk, hogy vállalkozásunk ne csupán növekedjen és fejlődjön, hanem lehetőséget biztosítson a környezetvédelmi és építőipari tervezés-kivitelezés szakembereiknek a kibontakozásra, és Önnek, mint ügyfelünknek, a legjobb szolgáltatásokat nyújtsa.
Hiszünk abban, hogy a magas minőségű geodéziai szolgáltatások mindenki számára elérhetők kell, hogy legyenek, legyen szó akár tervezésről, építkezési támogatásról vagy ingatlan-értékeléséről.
A T-Survey csapata elkötelezett abban, hogy a legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal segítse elő ügyfelei sikerét a legmodernebb mérési technológiák alkalmazásával.
Mert Ön mint Partnerünk és Mi, mint vállalkozás megérdemeljük a legjobbat!
Ügyvédként dolgozol és pontos dokumentációra van szükséged a földhivatali átvezetéshez.
Megvásároltad a szomszéd lakást amelyet szeretnéd összenyitni? A nem rendezett tulajdoni hányadok jelentősen csökkentik az ingatlan forgalmi értékét.
Nem várt nehézséget okozhat az üzemeltetés folyamán a díjak meghatározása és kommunikálása az egyéb előnyök mellett. A pontos alaprajzokkal és digitális térképekkel ez egyértelműen és minden kétséget kizáróan bemutatható.
Az épületben sok a közös használatú helyiség? Ezekre is ugyanolyan magas az adó mint a lakóterek vonatkozóan. Társasház alapítással ezek mind gyorsan és precízen orvosalhatóak. Nem beszélve a jelentős adó csökkenésről...
Ne legyenek illúzióid! Manapság a tervek előállításának a gyorsasága és a termelékenység megőrzése kulcsfontosságú. Nem beszélve az egyre emelkedő, a tervezési folyamatokat terhelő plusz költségekről.
Csak a szolgáltatási árak alapján alvállakozóval szerződni, kockáztatja az eddigi biztonságos és mindig rendelkezésre álló alvállalkozói mérnök csapatot. Egyre nagyobb kitettséget okoz a tervezői piacon.
Ha a konkurenseid előbb kezdik alkalmazni , akkor az általuk elhódított piacot már jóval nehezebb lesz visszaszerezni.
Évente legalább 300 napot foglalkozunk geodéziával, ráadásul mindezt 26+ éve
„Az építőipar igen ellentmondásos szakma: maradandót építünk, de addig amíg megépül a napi körülmények és munka menetek szinte folyamatosan változnak. A változó körülményekhez minden kivitelezőnek szüksége van egy olyan stabil mérnöki háttérre, mint amit a T-Survey Kft tud biztosítani.
Nagy szerencsénk, hogy Tamásék a szinte naponta változó igényeket maradéktalanul, késedelem okozása nélkül meg tudják oldani.”
“ Tamás kiemelkedő precizitással es ami talán ennél is fontosabb profizmussal vállalkozik.
Szolgáltat, a szó legnemesebb értelmében.
Szeretünk vele dolgozni. ”
„Elég az, hogy egy pécsi építész jószívvel ajánlotta Kanizsai Tamást, gyorsan kellett, pontosan bemérni. Ő ennél többet tett, személyes hangvételben, odafigyeléssel, precíz mérések mellett, jól kezelhető rajzokat készített.
Nagyon örülök, hogy vezető építészként Tamásékkal (T-Survey Kft) munkakapcsolatba kerültünk. Lényeglátásuk és probléma megoldásuk összeköti a szakértelmet a piacvezető felmérési eszközök használatával.
Legyen az a kisebb épületfelmérésektől a több hektár területet lefedő geodéziai térképeken át a folyók, tavak és kikötők medertérképezéséig. Ajánlom őket!”
Dun & Bradstreet Tanúsítvány – Dun & Bradstreet
Az ingatlan helyrajzi számának ismeretében megrendeljük a földhivatali adatokat.
Meglévő társasház esetében az alapító okirat másolatára vagy a használatbavételi engedélyre van szükség.
Fontos megjegyezni, hogy az épület kontúrjának meg kell egyeznie a földhivatali nyilvántartással.
Mert ellenkező esetben szükség lesz egy épületfeltüntetési vázrajz készítésére is ami a társasház felméréstől egy teljesen független munka és díjszabás alá esik.
Az alkalmazott csúcstechnológiás felmérésnek köszönhetően egy átlagos ~120-150 négyzetméteres lakás felmérése nagyságrendileg 1 óra alatt elkészül.
Az eljárás egyszerű és hatékony.
A lézerszkenner gyorsan és pontosan rögzíti az adatokat egy virtuális „pontfelhőben„. Lézerfény és egy tükör segytségével rögízti a tárgyakról visszaverődött jeleket. Minden részlet rögíztésre kerül a felmérés ideje alatt.
Szakértőink pedig kezelik a technikai részleteket.
A lézerszkennerből mentett adatokat közvetlenül nem fogadják el a hatóságok. Ehhez kell egy feldogozási technológia és geodéziai tudás, tapasztalat.
Ezek összessége biztosítja azt, hogy hatóságilag vagy tervezés szempontjából pontos és részletes , a valóságot hűen tükröző térképek készülnek.
Rugalmasságunknak köszönhetően az időpontot az Ön igényeihez igazítjuk, hogy a lehető legkényelmesebb legyen.
Csapatunk több éves tapasztalattal rendelkezik a geodézia és lézerszkennelés területén, számos sikeres projektet tudunk magunkénak.
A megrendelést követően és a mérési időpont megbeszélését követően 10 napon belül elkészül a felmérés majd a feldolgozása és átadásra kerül a dokumentáció a földhivatal felé.
A földhivatali záradákolás időtartalma hivatalonként jelentősen eltérő. „Nagy átlagban” 30 – 60 nap is előfordul.
A földhivatali dokumentálás pontosságának megfelelő a mérés. Azonban az alklmazott lézerszkenner technológia centiméter alatti a ténylegesen felmért pontosság.
Abban az esetben ha rendelkezére állnak korábbi alaprajzok és annak minősége és pontossága megfelel a jelenleg támasztott hivatali igényeknek akkor felhasználható a dokumentáció készítésben. Ekkor a felmérés kiegészül a meglévő rajzok „digitalizálásával”.
Azonban ebben az esetben is szükség lesz helyszíni, ellenőrző mérésekre.
Az alap szolgáltatásunkban a 2D alaprajz és földhivatali ügyintézés szerepel. Természetesen amennyiben tervezéshez vagy további elképzelések átgondolásához szükség van a milliméter pontosságú állományra akkor opcionálisan benne van a megrendelésben.
Felelős ingatlanügyi gazdálkodások mára kihagyhatatlan folyamata
Kiemelt figyelmet fordítunk rá, hogy munkaidőben mindig elérj minket. Az emailekre legkésőbb a következő munkanapon válaszolunk, a telefont pedig felvesszük.
Nálunk mindenki szeret dolgozni, és mindenki szereti azt, amit konkrétan csinál.
A T-Survey csapata egyik legfőbb erőssége, hogy mindig a lényegre koncentrálunk.
Gyors és precíz földmérési szolgáltatást nyújtunk Pécsett, Baranya és Pest vármegyében valamint a Dél-Dunántúlon, földhivatali ügyintézéssel együtt.
2 darab albetét esetén. Több albetétet érintő felméréshez kérje egyedi, személyre szabott ajánlatunkat.
Az árak NEM tartalmazzák a 27%-os Általános Forgalmi Adót valamint a közvetített földhivatali szolgáltatások díját.
Fontos kiemelni, hogy magánszemélyek számára kínált munkadíjaink mentesek az ÁFA alól, így még kedvezőbb feltételekkel tudunk együttműködni.
A vízvezetés szolgalmi jogának lényegéről – Mit jelent és miért
Jelentősen megemelkedtek a Földhivatali és Földmérési Díjak: Amit tudni kell
Egyedülálló szolgáltatás Magyarországon… A T-Survey Kft. elkötelezett támogatója a természetmegőrzésnek,
„Medrek s tajgák földmérőként utam nem állják… Gumicsizma, gumicsónak…lassan a
Távérzékelés és Drónok a modern geodéziában A légi fotózás, tágabb
Mi fog történni?
Az úrlap kitöltése után kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot. Át beszélik a pontos igényeket a helyszíni körülményket.
Az első és legfontosabb lépés, hogy pontosan értsük mit szeretne a megrendelő partnerünk, mire van szüksége? Mi jelenti számára a társasház alapítás-módosításhoz köthető kihívást.
2015-2024 © T-SURVEY Kft. – Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Design by Kanizsai Tamás